A gésák szerepe

 A japán élet jellege, a titkokkal, csodákkal átszőtt japán kultúra megközelíthetetlen és sokszor érthetetlen a nyugati emberek számára. Leginkább érthetetlen és félreérthető a nyugati társadalmakban a gésák különleges és érdekes szerepe. Sokan azonosítják ezeket a hölgyeket a prostituáltakkal, s ennek következtében számos félreértés keletkezett a teaházakban tevékenykedő, művészi tehetséggel megáldott, nagyszerű szórakoztató hölgyek szerepkörét illetően. Egészen másként ítél meg egy gésát az átutazó külföldi, másnak ismeri meg, aki hosszabb ideig él Japánban, és merőben másként látja és értékeli a japán társadalom.

A gésa szerves függvénye a japán családi rendszernek. A japán ember nem szeret idegeneket fogadni a lakásába, viszont nagyon kedveli a vendégeskedést, az ügyek terített asztal melletti elintézése bölcs alaptétele életművészetüknek. A háziasszonynak semmi keresnivalója nincs ilyen társaságban, de az nem tagadható, hogy egy szellemes, kedves nő egészen más irányt ad a társalkodás menetének, a vendégek hangulatának. Ezt a kérdést – hogy a vendégek szórakozzanak is, de a háziasszony mégse legyen jelen – a japán gésa-rendszer oldotta meg. A jó gésa mindenek előtt a háziasszonyt helyettesíti a házon kívüli vendégeskedésnél.

A gésa szó művészt jelent, ezek a szép fiatal hölgyek bájos csevegéssel, tánccal, zenével, játékokkal szórakoztatják az ocsaja vendégeit. Mindenek előtt érzelmileg független, elfogulatlan lévén, fellépése biztosabb, célravezetőbb, mindenkihez kedves. A jó gésa magába egyesíti mindazokat a kiváló tulajdonságokat, amelyeket a női ideállal szemben támaszthatnak. Szép és szellemes. Mozdulatai elegánsak, mint gondolatainak kifejezési formái. Ért a politikához és közgazdaságtanhoz, jártas az irodalomban és a népművészetekben. A gésa mindent elnyel, amit hall, semmit se ad vissza. Az igazi gésa erkölcsös.

Hosszú évekig tart, mire elérnek erre a művészi fokra, mire megtanulják hogyan lehet minél kellemesebben és kultúráltabban csevegve szórakoztatni a férfi vendégeket, s miben kell járatosnak lenniük, hogy részt vehessenek a színpompás japán ünnepeken. A gésák művészi teljesítményének szintje tájanként és egyénenként változik.

Kyotóban, Japán ősi fővárosában, ahol képzésük a szokásosnál szigorúbb, maikoknak – tánc asszonya – és geikoknak – művészet asszonya – nevezik a gésa-jelölteket, illetve a gésákat. Hosszú, fáradságos utat járnak be, mire elsajátítják sajátos művészetüket. A növendék maikóktól elvárják, hogy tanulmányaik mellett kivegyék részüket a házimunkából. Ha hanamacsiban élnek, elleshetik a helyes viselkedést és öltözködést, a szokásokat, korán bepillantását nyerhetnek mesterségük követelményeibe. El kell érniük, hogy szeressék és megbecsüljék az oneszanok és az okeszánok, ha sikerül megkedveltetni magukat, gyámkodni fognak felette, gondját viselik, segítenek problémáik megoldásában, bevezetik az ozasikibe, bemutatják vendégeiknek, sőt az okija anyja adoptálhatja is a gésát.

A szorgalmas tanulás, életviteli és viselkedési szabályok, eljárások, szokások, teendők, művészetek elsajátítása a gésáknak kötelező volt. Fontos részei a különféle köszönések, udvariassági gesztusok a vendégek, az okija és ocsaja inden lakója iránt. Minden elképzelhető helyzetben használatos viselkedési szabályokra megtanítják a növendéket. Ezeket nem tananyagszerűen sajátítják el, hanem nénjeik magatartását figyelve és utánozva.

Reggeltől délutánig – 10-11 órától délután 3-ig – egy különleges tanintézetben tartózkodnak, ahol táncot, zenét és teaszertartást tanulnak. A tanórák után visszatérnek az okijába és házimunkát végeznek, majd 4 óra tájban elkezdenek készülődni a 6 órakor kezdődő vacsorákra. A maikonak akkor is készenlétben kell várakoznia, ha nincs dolga este, mert váratlanul is szükség lehet a szolgálataira. A maikóknak 1950 előtt nem volt szabadidejük, ma azonban egy hónapban 2 szabadnapjuk van.