A szamurájokról

A szamurájok a 13. századtól Japán bizonyos nemesi előjogokkal felruházott hivatásos katonái, akik többnyire egy-egy gazdag arisztokrata szolgálatába szegődtek. Bérüket kardforgató tudományuk arányában kapták. Kardjaik a kardkovácsmesterség és türelem remekművei. Japánban a fiúgyerekek férfivá válásuk jelképeként: még ma is "szamuráj készséget" (fegyvergyűjtemény-makettet) kapnak ajándékba.

A "bushidó" (szamuráj kódex) a ma emberének is példaértékű, hatása kimutatható a japánok mindennapjaira. Valódi harci tudományukat ma már csak néhány családi kézben levő iskola ápolja. Sportváltozata a kendó, amit bambuszkarddal, mellvédő páncélban és fémrácsos vászonsisakban versenyszerűen gyakorolnak.

Hogyan éltek kezdetben a tartományokban?

A tartományi katonai alakulatok szervezeti felépítésében a japán nagycsalád mintáját követte. Ezért joggal nevezhetjük őket harcos családoknak, azzal a megjegyzéssel, hogy a család fogalma ebben az összefüggésben nem pusztán a családfő hozzátartozóira, vagyis rokonokra terjedt ki. Idegenek, azaz nem vérrokonok is tagjai lehettek a családnak.
A harcos családok parancsnokai előkelő nemzetségek családfői közül kerültek ki: kormányzók, magas rangú hivatalnokok, gazdag földesurak és más, hasonlóan tekintélyes férfiak voltak. Alárendeltjeik egy kisebb csoportja egy fedél alatt élt az urával. Ezt - a zömében közeli vagy távolabbi rokonokból álló - csoportot keninnek hívták, ami magyarul körülbelül azt jelenti: "a család emberei". A többi családtag és a kíséret tagjainak többsége saját birtokain élt. Ezek általában parancsnokaik udvarházának környékén terültek el. A szamurájok kezdetben tehát egyszerre voltak harcosok és földbirtokosok.

A föld, melyet a szamuráj birtokolt, és amely táplálta, rendszerint már művelhetővé tett vagy frissen meghódított terület volt, melyet szolgálati jutalmául hűbérbirtokként nyert el urától. Ez természetesen törvénytelen cselekedetnek minősült, hiszen a taika törvények értelmében senkinek sem lehetett magánföldbirtoka, így a parancsnokoknak ahhoz sem volt joguk, hogy császári beleegyezés nélkül bárkinek is hűbérbirtokot adományozzanak. De a császár és a kormányzat messze voltak, a katonai szervezetek szolgálatai viszont nélkülözhetetlennek bizonyultak, ezért a tartományok kormányzói, hivatalnokai és nemesei egyszerűen figyelmen kívül hagyták az érvényes törvényeket.

Japán hagyomány szerint a család minden tagja feltétel nélküli engedelmességgel tartozott a család fejének - ugyanez volt érvényes a harcos családok tagjaira is. Ily módon a katonai szervezetek vezetői korlátlan hatalommal rendelkeztek, melyet a földbirtokok nagyvonalú adományozása tovább erősített. Ez a tartományok szigorúan szervezett harcos családjainak öntudata és viselkedése szempontjából azzal a fontos következménnyel járt, hogy a vezető iránti hűség és a feltétlen engedelmesség a szamurájok értékrendjében a legfőbb erények közé sorolódott.

A hűség és az engedelmesség volt a szamurájok halált megvető bátorságának alappillére.