Japán Kultúra
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

 

 

 
Sumo

Sumo (Szumó)

 

A sumot az istenek sportjának is mondják. Bizonyára mindenki tudja, hogy kik is a sumozók. Nagy darab emberek, akik ágyékkötőben versenyeken vesznek részt.

De hogy is van ez pontosan és honnan ered?

Sumo Története:

A sumo először egy 712-ből származó könyvben, a Kojiki-ben (Kodzsikiben) (Régi Dolgok Krónikája) említik meg. A Kojiki leír egy legendát, arról, hogy a japán szigetek birtoklását hogyan döntötte el egy sumo mérkőzés. A könyv szerint 2500 évvel ezelőtt Takemikazucsi és Takeminakata istenek Izumo partjainál a Japán-tenger mellett, a mai Simane-tartományban viaskodtak, míg végül az utóbbi vesztett. Így a szigetek ellenőrzését átengedték a Takemikazucsi által vezetett japán népnek, aki állítólag megalapította a császári családot, amelyből a mai uralkodó vezeti le eredetét.

Mivel nem sok régi írásos emlék maradt fenn a VIII. századig, a legendákon kívül csak ősi falfestmények jelzik, hogy eredete valóban régi. A történelem előtti időkben a sumo főleg mezőgazdasági rítus volt, imádság a jó termésért.

Az is kérdés, hogy a sumo önálló sportág-e vagy más hasonló ázsiai vagy eurázsiai sportágak befolyásolták.

A sumozóknak nincs súlykorlátozása (akár 160 kg. is lehet), ugyanakkor körülbelül 48 fogást tanulnak/használnak a küzdőfél kiterítéséhez.

 
Ringről:

A ring terepe döngölt agyag, amin belül van egy belső ring, melyet rizsszalma vesz körül. A bíró a torna/verseny előtt egy szertartást tart, amikor is szakét önt a ringre. Ezután következhet a verseny kezdete. A sumozók (Rikisi) erőteljesen mozognak a küzdelem során, az a vesztes, akinek a talpán kívül más testrésze hamarabb ér földet vagy kilép a belső ringből.

További információk:

 
 

 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Készítette: Arisa24
Létrejött: 2006. 01. 17.
Regisztrált Felhasználók: 142
Eddigi Látogatók Száma: 18 475

 

 

 

Az én nevem japánul Arisa Akera.
És a tiéd?

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG