Szamurájok lakhelye
A szamurájok eredetileg falusi lakosok voltak: olyan férfiak, akik birtokaikat igazgatták, és csak akkor ragadtak fegyvert, mikor hűbéruruk erre parancsot adott. Évszázadokkal később, amikor a régi rend szétesett, és Tokugava Iejaszu (1543-1616) hatalomrájutásával új élet kezdődött, a viszonyok tökéletesen megváltoztak. Japán akkorra egységes, a sógun és a bakufu szigorú irányítása alatt álló katonaállammá szilárdult, melynek kereken 400 ezer szamurája közül csak néhány ezer maradt meg korábbi önálló hűbéres állapotában. A harcosok rendjének tagjai erre az időre javarészt már városlakóvá váltak: a sógun közvetlen alattvalói a fővárosban, Edóban, a döntő többség viszont a kereken 250 tartományi főváros valamelyikében telepedett le, ahol a daimjó szolgálatában állott. Az egykori falusi lakosokból tehát városlakók lettek. Az új viszonyok a városok arculatát is meghatározták. Központjukban emelkedett - a hatalom hivalkodó jelképeként - a fejedelem fényes vára. Ez a vár nemcsak a daimjónak és családjának nyújtott otthont, de itt éltek azok a szamurájok is, akik nap mint nap szolgálatot teljesítettek udvarában. Ide tartoztak a daimjó legszűkebb környezetének tagjai: miniszterek, tanácsadók, titkárok, követek és más fontos tisztségviselők. Rajtuk kívül a vár lakói voltak a mindennapi életben nélkülözhetetlen tevékenységek művelői: istállómesterek, fegyvermesterek, építőmesterek, erődítményépítészek, tiszttartók, felügyelők és még sokan mások. A várnéphez természetesen katonaság is tartozott: tisztek és katonák, akik állandó őrszolgálatot teljesítettek, és gondoskodtak a rendről, valamint a háború vagy zavargások esetére állandó készenlétben álló egységek. A várban lakók összlétszáma tehát többszáz emberre tehető. Ezért aztán, hogy elegendő hely jusson ennek a rengeteg embernek, a várakat igen tágasra építették. Az öregtornyon, a daimjó középpontban elhelyezett toronyszerű palotáján kívül, melynek tetői és oromzatai festőien tornyosultak egymás fölé, a külső oldalfalak mögött több, megerősített pontot is kiképeztek. Néhol egész utcagyűrűk jöttek létre, melyeken fegyverraktárak, gazdasági épületek és lóistállók álltak, valamint a szamurájok lakóházai.
Amennyiben ezek a lakóházak nem bizonyultak elegendőnek (ez igen gyakran elofordult), a többi harcos családjával együtt a várfal tövébe költözött. Az ő házaik egyúttal a város belső gyűrűjét képezték, amely köré - tisztes távolságot tartva - a többi városlakó is települt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
