Japán Kultúra
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

 

 

 
Eltünésük a Történelemből

Eltünésük a történelemből

 

Mucuhito császár trónralépése 1868. január 3-án híveinek többsége számára keserű csalódásokat tartogatott. ők ugyanis abban bíztak, hogy az ifjú császár apja nyomdokaiba fog lépni, és minden energiáját arra fordítja majd, hogy elűzze az idegeneket, és a határokat útólag lezárja. Ezúttal azonban az alma igen messze esett fájától. Mucuhito atyjával ellentétben kezdettől fogva megingathatatlanul állt a haladás oldalára. Ebben fiatal tanácsadóira is támaszkodhatott. Azt vallotta, hogy csak egy korszerű Japánnak van esélye arra, hogy a világhatalmakkal sikeresen szembeszálljon.Országa ezért nem zárkózhat el többé, éppen ellenkezőleg, minél szélesebbre kell tárja kapuit, hogy a modern világhoz a lehető leggyorsabban felzárkózhasson.Ilyen irányú törekvését azzal is igyekezett hangsúlyozni, hogy kormányát Meidzsinek, vagyis "felvilágosult kormányzat"-nak nevezteAz elmaradott ország korszerűsítése néhány éven belül lélegzetelállító tempóban indult meg. Ezzel egyidejűleg a Meidzsi kormányzat lépésről lépésre felszámolta a letűnt uralom utolsó nyomait is. 1871-ben érvénytelenítették a daimjók hatalmi jogait. Két évvel később, 1873-ban újabb csapás érte a szamurájokat: eltörölték az ősidok óta kötelező rizsadót, amit a parasztoknak a daimjónak kellett beszolgáltatniuk, és ami a harcosok rendjének többségét táplálta. Helyébe egy állami pénzben fizetendő adó lépett. Végkielégítésképpen a szamurájok egyszeri alkalommal egy bizonyos összeget kaptak, készpénzben vagy kötvényekben. 1876-ban a harcosok rendjének képviselőit megfosztották méltóságuk külső jeleitől is: ezentúl tilossá vált a daisó (a két kard) viselése. Mindezek betetőzéséül 1884-ben a szamurájok elvesztették nemesi címüket is. Az angol mintát követő, újonnan alapított japán nemesség kereken 600 ezer tagja közé a letűnt uralkodó osztály képviselőinek csak elenyésző töredéke jutott be.Sokan úgy érezték, összedőlt a világ. Kétségbeesetten próbálták az idő kerekét visszafelé forgatni. Három alkalommal, 1874-ben, 1876-ban és 1877-ben kisebb-nagyobb csoportok fellázadtak a gyűlölt Meidzsi uralom ellen, de mindhiába. Amikor 1889-ben az ország új alkotmányt kapott, a régi rend legelszántabb híveinek is be kellett látniuk: a szamuráj dicsőség napja mindörökre leáldozott, és nem is fog soha többé felvirradni.
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Készítette: Arisa24
Létrejött: 2006. 01. 17.
Regisztrált Felhasználók: 142
Eddigi Látogatók Száma: 18 475

 

 

 

Az én nevem japánul Arisa Akera.
És a tiéd?

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG