A legenda és a valóság

A ninjákat sokan természetfeletti erővel bíró harcosoknak, állig
felfegyverzett démonoknak ábrázolták, vagy éppen varázslóknak
tartották őket. Ez persze tévedés: az árnyharcosok húsból és vérből
való emberi lények voltak, kik különleges rendszert követtek. A
félreértések legfőbb kiváltó oka a szamurájok és a shinobi-k közt
feszülő antagonisztikus ellentét volt: a hivatásos kardforgatók életét
igazgató etikett ugyanis az emelkedett ideáknak való megfelelést
szorgalmazta, míg az árnyharcosok etikettje sokkalta gyakorlatiasabb
volt, és a nemesi ideáknak való megfelelés helyett a túlélést és az
eredményességet tartotta a legfontosabbnak.
Ennélfogva a ninjutsu által meghatározott harcmodor alapvetően
különbözött a szamurájok harcmodorától. A nemes kardforgatókkal
szemben a ninják nem törekedtek a szemtől szembeni harcra, hisz az
elsöprő túlerővel szemben teljességgel esélytelenek lettek volna
ilyesféle konfrontáció esetén. A túlélés és a sikeres küzdelem
érdekében saját taktikát és önálló harci technikákat fejlesztettek ki,
mely a lopakodásra, a csendes rajtaütésekre, a helyzeti előny
megteremtésére és kihasználására épült. Az árnyharcosok nem a
becsületkódex szabályait, hanem a diadalt és a hatékonyságot
tartották szem előtt, ha pedig nem győzhettek, úgy a futást
választották - a szamurájok számára, kik uruk parancsára akár
egyedül is szembeszálltak egy teljes hadsereggel, ez roppant alantas,
gyáva viselkedésnek számított.
A ninjutsu művelői nemkülönben parancsokat teljesítettek, de
sokkalta nagyobb szabadságot élveztek, mint a szamurájok, és
árnyaltabb megfontolások befolyásolták tetteiket. Ismerték a Háború
Művészuetében foglalt tanácsokat, és értő módon alkalmazták a kínai
mesterstratégák által rájuk hagyományozott tudást: jól ghasználták a
terep adottságait, a megtévesztés és csel eszközét, kiválóan
időzítették a rajtaütéseket és gyakorta terjesztettek hamis
információkat - vagyis a szamurájok számára nmegfejthetetlen, kínos
meglepetésekben teljes harcmodort gyakoroltak. Olyan eszközöket
vetettek be, melyek ismeretlenek voltak az ellenfelek számára;
rendelkeztek gyújtóbombákkal és méregbe mártott dobótüskékkel.
Szemben a büszke kardfoirgatókkal, kik csata előtt az ellenség felé
kiabálták neveiket, az árnyharcosok midnennél jobban titkolták
kilétüket, és az adott feladat végrehajtása érdekében gyakorta
öltöttek álruhát. Egy szamuráj sohasem leplezte azonosságát, s ha
ura azt parancsolta, akár egymaga is nekirontott egy teljes
helyőrségnek; a ninják azonban gyakorta szépséges gésáknak,
rongyos koldusoknak, vagy közönséges parasztoknak öltözve jutottak
a célszemélyek közelébe, és orvul végeztek velük. Sokan hitték, hogy
az árnyharcosok repülni is képesek, vagy szempillantás alatt befúrják
magukat a földbe, ily módon nyerve egérutat ellenfeleik elől, ám
mindez csupán legenda volt, a ninja-mítosz szerves része. Valójában
álcázott dobbantókat és előre megásott, rejtett alagutakat használtak,
ám oly ügyesen tüntették el a nyomokat, hogy ellenségeik soha nem
lelték őket.
Nemkülönben fontos, hogy a ninja-klánok előnyt kovácsoltak a
közszájon forgó legendákból, és maguk is terjesztették az ilyesféle
szóbeszédet, ily módon érve el, hogy potenciális ellenfeleik
túlértékeljék harci képességeiket. Ez komoly előnyökhöt juttatta őket:
az ellenség katonái már a ninják puszta emlegetésére is megrémültek,
és hibákat vétettek, amelyeket az árnyharcosok könnyedén
kihasználtak.
Nemklülönben hozzájárult a dúsan burjánzó legendához, hogy a
ninjutsu titkait nem csupán férfiak ismerhették; a klánok - ellentétben
a szamurájokkal, kik soha nem fogadták maguk közé a gydngébb nem
képviselőit - nőlet is kiképeztek és alkalmaztak. A jól képzett női
ninják, kiket kunoichi névvel illettek, kiváltképpen értékes tagok voltak
az árnyharcosok között, hisz olyan küldetéseket is végrehajthattak,
melyek sikeres teljesítése meghaladte volna a férfiak képességeit. A
szamurájok ugyanis nem tekintették a nőket potenciális merénylőknek,
vagy kémeknek, az ő világukban a hölgyek nem rendelkezhettek
járatossággal a harc terén, zért a kunoichi-k könynedén
félrevezethették a csatlósokat. A női ninják képesek voltak bejutni a
legjobban őrzött várakba, feltűnésmentesen mozoghattak az idegen
udvarokban, s miután éppoly kivételes képességekkel bírtak, mint férfi
társaik, bármely feladatot végrehajthattak. Egy jól képzett kunoichi
számára siokkalta könnyebb volt a célszemély közelébe férkőzni, és ha
táncosnőnek, vag gésának álcázta magát, a legjobban őrzött nagyurat
is képes volt becserkészni.
A női ninják éppoly kemény és alapos tréningeken estek át, mint férfi
társaik; fegyveres és a pusztakezes harc, a felderítés, a gerillaharc
taktikája és szabályrendszere, a tratégia, az álcázás és rejtőzködés,
avagy a késdobálás terén semmivel sem maradtak le mások mögött.
Emellett további ismereteket kellett elsajátítaniuk, melyek közt a
táncművészet, a hangszeres játék, az éneklés, a teaszertartás, illetve
a méregkeverés egyaránt helyt kapott (ennélfogva könnyedén
álcázták magukat gélsáknak, és szépségükkel, vagy virtuóz játékukkal
eleltathatták a célszemély gyanakvását). A kunoichi-k gyakorta
használtak különleges fegyvereket, például hajtűket: miután az
áldozat közelébe kerültek, már a közönséges kiegészítőknek tetsző, a
mindennapi életben teljesen megszokott eszközök - melyeket
gyakrorta mártottak méregbe - is halálos fegyverekké válhattak.
Nemkülönbenjellegzetes gefyver volt a nekote, vagyis acélköröm,
melyet az ujjak végére húztak, és közelharcban használtak.
A női ninják legfontosabb korszaka a 16. század végén köszöntött
be. Azt beszélték, hogy Mochizuki Moritoki shogun felesége, Mochizuki
Chiyome olyan hálózatot épített fel, amely Japán teljes területére
kiterjedt, és vész esetén bárhol gyorsan bevethető volt - egyfajta
illegális gyorsreagálású alakulatot hozott létre. Az úrnő főképpen
hadiárvák közül vélogatta össze a titkos hadsereg tagjait, és a
lányokat gyermekkoruktól kezdve jól rejtett iskolákban treníroztatta a
ninjutsu művészetére. A kunoichi-ket, miután befejezték a több ében
át tartó, nehéz és alapos kiképzést, híraszerzésre, gerillaakciókra és
prcgyilkosságokra alkalmazta, de a legjelentősebb templomokat és
szentélyeket is velük őriztette. A szigorú tréningeken átesett női
ninjáknak nem volt párjuk: hírszerzőként, titkos futárként, vagy akár
bérgyilkosként is elképesztő hatékonysággal tevékenykedtek.
Japán hosszú és fordulatokban gazdag történelme során a ninja
klánok hol rejtőztek hol nyíltszíni konfrontációra kényszerültek. Békés
és harcos korszakok váltogattak egymást attól függően, hogy a
hatalmon lévő shogun és földesurak miként tekintett az ártnyharcosok
világára. Oda Nobunaga a híres hadúr tiszta szívéből gyűlölte a
rejtőzködő klánokat, ezért 1579-ben elsöprő erejű sereget menesztett
Iga tartományba, hogy derítsék fel és írtsák ki a ninjákat. A kláno
kazonban értesülték a daimyo szándékáéról és teljes készültségben
várták az óriási sereget. Szemtől szuemben nem vívhattak meg az
ellenséggel, ezért gerillataktikával szétzilálták és összezavartál oda
nobunaga hadseregét, elvágták az utánpótlási vonalakat és
felszámolták a stratégiai jelentőségű helyőrséegeket és csak akkor
bocsátkoztak nyílt fegyveres konfrontációban, mikor biztosak
lehetettek a győzlemben. Az ütközetben a hatalmas daimyo erős
hadserege alulmaradt, aninják pedig elkergették a betolakodókat. A
csúfos kudarc után Oda nobunaga jó darabig csak a sebeit nyalogatta
és 2 évvel később szánta el magáét a megtorló hadjárat elindítására.
Ezúttal rettenetes haderőt, közel 50000 harcost küldött Iga
tartoményba, a siker pedig nem maradt el. Az elképesztő túlerőben
levő szamurájok felkutatták és megsemmisítették a klánok javát, a
túlélők pedig menekülni kényszerültek és szétszóródtal Japán
területén. Ellenpékldaként érdemes megemlíteni, hogy a Tokugawa
shogunátus idején a ninjákat katonai, titkosszolgálati és rendészeti
feladatokra alkalmazták a legfőbb hadurak, a szövetség pedig mindkét
fél számára gyömölcsözőnek bizonyult.