Japán Kultúra
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

 

 

 
Fegyverek

Fegyverek

 

A szamuráj két legfontosabb és leggyakrabban használt fegyvere a kardon kívül az íj és a lándzsa volt. A japán íj a maga 180-220 centiméteres hosszával feltűnően nagynak tűnik. Másik sajátossága, hogy aszimmetrikus volt, ugyanis a "feszítőpontja" (az a pont, ahonnan a nyíl elröpül) jóval a húr középpontja alá esett. Ez a szamuráj íj a legfinomabb bambusznádból készült, és több rétegből tevődött össze. Toló- és átütőereje meglehetősen nagy volt; nem számított rendkívülinek a háromszáz méteres, vagy még annál is nagyobb hatótávolságú íj. Gyakorlott lövész kutyaméretű mozgó célpontot 150 méterről még biztosan eltalált.Az íjhoz tartozó muníciót, mely legalább 25 nyílból állt, a szamuráj egy ládikószerű tegezben vitte magával, a hátára erősítve. Ezeket az egy méter hosszú, szárnyas lövedékeket többnyire élesre fent fémhegyekkel látták el. A harcosok ezenkívül könnyen gyulladó fejű nyilakkal is rendelkeztek, melyek gyújtólövedékként facölöpöket, várakat tudtak lángba borítani. A kardon és íjon kívül a szamurájok harmadik legfontosabb fegyvere a lándzsa volt. Rendszeresen használt fegyverként a 14-dik században bukkant fel, olyan időszakban, amikor mind több szamuráj szállt le lova nyergéből, és gyalogos harcosként mindkét keze felszabadult. Ettől kezdve a lándzsák jelentősége ütközetről ütközetre növekedett. A híres lándzsavetők óriási tekintélynek örvendtek.A japán lándzsák a legnagyszerűbb fegyverek voltak. Nyelüket különleges minoségű fafajtákból faragták; szépen ívelt fémhegyüket ugyanazok a mesterek kovácsolták, akiknek a műhelyéből a maguk nemében páratlan kardpengék is kikerültek.
Legelterjedtebb az egyszerű lándzsa, japánul jari volt, melynek hosszú, egyenes kétélű hegye vágott, mint a borotva. A nyél ellenkező vége egy második, rövidebb hegyben végzodött. Ezért aztán a farival mindkét irányban lehetett harcolni. A farinak sokféle változatát használták. Nagyon gyakran két vagy három heggyel látták el ezt a bonyolult szúrófegyvert. Némelyikük oldalába horgokat, késeket, vagy baltákat kovácsoltak. Ismertek voltak olyan lándzsák is,melyeket tüskékkel vertek ki, ezekkel nagy sebeket lehetett ütni.
A jarin kívül a másik lándzsatípus az úgynevezett naginata volt. Amint azt magyar elnevezése - "kardhegyű lándzsa" - is mutatja, ennek a félelmetes fegyvernek a japán kardhoz hasonló, pengeformájú hegye volt. Ezzel a borotvaéles naginatával a gyakorlott harcos nemcsak arra volt képes, hogy ellenfele inait átvágja a lábán, vagy őt magát súlyosan megsebesítse, hanem a felé repülő nyilakat is meg tudta állítani.
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Készítette: Arisa24
Létrejött: 2006. 01. 17.
Regisztrált Felhasználók: 142
Eddigi Látogatók Száma: 18 475

 

 

 

Az én nevem japánul Arisa Akera.
És a tiéd?

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre