Japán Kultúra
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

 

 

 
A Szamurájok Fiai

Szamurájok fiai

 

A nevelés már egészen kicsi korban megkezdődött. Amikor a szamurájgyerek mesére vágyott, szülei máris megragadták az alkalmat hogy lelkesedését felébresszék a harcosok hivatása iránt. Regéltek neki a Genpei-háborúról, vagy a szamurájok történetének egy-egy drámai eseményéről, melyek arról szóltak, hogyan arattak Japán háborús hősei fényes győzelmeket, vagy ha a szükség úgy hozta, hogyan vállalták hidegvérrel a halált. Ezek az elbeszélések a gyermekben erős vágyat ébresztettek, hogy egykor ő is olyanná váljék, mint csodált példaképei.

A gyakorlati nevelés is korán kezdődött, és bár szeretetteli, de mai mércével mérve igencsak szigorú volt. Legfőbb törekvése arra irányult, hogy a kisfiú megtanuljon uralkodni teste és lelke felett. Éppen ezért elvárták tőle, hogy a fájdalmat vagy más kellemetlenségeket pisszenés nélkül tűrje. Ha mégis könny szökött a szemébe, anyja szigorúan megrótta.

A nyomatékos figyelmeztetéseken kívül egyéb pedagógiai módszereket is alkalmaztak, hogy a fiúkat önfegyelemhez szoktassák. Már pirkadatkor kiverték őket ágyukból, időnként megparancsolták nekik, hogy fűtetlen szobában játsszanak, időnként ennivalójukat is megvonták. Mikor egy fiú már elég nagyra nőtt ahhoz, hogy a szomszédos templomban vagy kolostorban írni-olvasni tanuljon, még keményebb próbák vártak rá: a gyakran meglehetősen hosszú utat, ha fújt, ha esett, kabát nélkül, télen mezítláb kellett megtennie. Le kellett győznie a félelmet is, ezért néha az éjszakát temetőben, vagy vesztőhelyen, felakasztott, lefejezett és keresztre feszített hullák között töltötte, magányosan. A fiúkat nem csupán az önuralom, a keménység és a bátorság terén edzették, de a fegyverek használatára is megtanították. A kiképzésnek ez a része, kis ünnepséggel körítve, akkor kezdodött, amikor a fiú ötéves lett. Ebből az alkalomból a jövendő harcost jelképesen beöltöztették, és kardot kötöttek derekára. Az oktatás első tantárgyait az úszás, a lovaglás és a ju-jitsu - a fegyver nélküli védekezés művészete - képezték. Ezekre az alapokra épült a nyilazás, a dárdavetés és a vívás tudományának alapos elsajátítása. Ezenkívül a fiúnak még egyéb jártasságokra is szert kellett tennie. Meg kellett tanulnia például, hogyan lehet összekötözött kézzel és lábbal teljes felszerelésben úszni, kúszónövények segítségével tavon átkelni, vagy miképpen lehet sebes sodrású vízben a hanyattesés veszélye nélkül harcolni.

A kiképzés a gyermek tizenöt éves korára fejeződött be. Legkésőbb erre az időre kellett az ifjúnak egy valódi szamurájhoz hasonlatossá válnia: "nyugodtnak, mint az erdő, mozdulatlannak, mint a hegy, hűvösnek, mint a köd, a döntésben sebesnek, mint a szél, a támadásban hevesnek, mint a tűz." Ha ilyen volt, tagja lehetett a harcosok közösségének. Az avatási ceremónia, az úgynevezett genpuku azzal kezdodött, hogy a felvételét kérő fiú gyermekkori nevét végleges nevével cserélte fel. Ezután feje tetejét kiborotválták, majd a haját a tarkóján összefonták. Ez volt a szamurájvarkocs, a mage, amit kenőccsel átitatva a fejtetőn előrehajlítottak. Majd az ifjú harcos elnyerte új méltóságának megkülönböztető jelvényeit: a hosszú és a rövid kardot. Végezetül átnyújtották neki az ebosit, a hétköznapokra szóló laksapkát, valamint a kanmurit, az ünnepélyes alkalmakkor viselt, hegyes fejrevalót. Míg az átlagos körülmények között élő szamurájcsaládok fiai a fent leírt oktatásban és kiképzésben részesültek, addig a sógun, a daimjók, valamint a harcosok rendjének egyéb magas rangú vezetői elitiskolákba küldték gyermekeiket. Ilyen iskolák nemcsak Edóban, hanem a tartományi fővárosok többségében is működtek. Növendékeiket nem pusztán a fegyverforgatás művészetére, és természetesen olvasásra és írásra oktatták, hanem a tudományok és művészetek rejtelmeibe is bevezették, így például a matematika, az orvostudomány, a gyógyszerészet, valamint a politika éppúgy része volt képzésüknek, mint a zenében, szépírásban, vagy a költészetben való jártasság. Ennek köszönhetően az előkelő, ifjú szamurájok iskoláikat befejezvén nemcsak tökéletes harcosokká, hanem művelt, érzékeny emberekké is váltak.

 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Készítette: Arisa24
Létrejött: 2006. 01. 17.
Regisztrált Felhasználók: 142
Eddigi Látogatók Száma: 18 475

 

 

 

Az én nevem japánul Arisa Akera.
És a tiéd?

 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön